Offline
Sajnálattal vettem tudomásul, hogy a notebookom úgy döntött, nem működik tovább. Voltak előjelei ugyan, mert időnként remegett a kép a külső monitoron, ezt kb 1,5 hónapja csinálta, de azt hittem csak a kábel kontakt hibás, mert kis piszkálás hatására abbahagyta. De múlt héten komolyra fordult a dolog. A külső monitoron nézhetetlen képet kezdett produkálni.
Ekkor kerestem elő a garancia papírt és hívtam fel a forgalmazót, aki rögtön bios-t akart frissítettni velem, hiába győzködtem, hogy bíza több mint egy éve a “latest and greatest” verzióval rendelkezem és a Vistás updater utility-t sem indítanám el Linux alól wine-nal
Ezután átváltott kicsit barátságosabb stílusra, majd miután ellenőriztük, hogy tényleg 2 év nemzetközi garancia van az eszközre – anno csak az Asus adott ilyet díjtalanul – átirányított az Asus szervíz központhoz.
A szervízközpont se volt egyszerű eset. Közölte velem – miután meggyőztem őket, hogy nem a Windows XP képe szar a külső monitoron, mivel olyanom egyáltalán nincs
– hogy töltsek ki egy online hiba bejelentőt, ami még 2009 derekán sem érti az ékezetes betűket és IE only, majd várjak jelentkezésükre 4 munkaórán belül. Ez volt csütörtökön…
Rákövetkező vasárnap este a noti közölte velem, hogy többet nem kapcsol be, ha a fene fenét eszik akkor sem! Ma újra hívtam az Asus központot, kicsit számonkérve a visszajelzésük hiányát. A válasz rövid volt és velős. “Várjak türelemmel!”
Lehet ma este kisétálok az XMS-be körülnézni….
Hát voltam XMS-ben, meglestem a teljes Macbook kínálatot kezdve az akciós előző szériától az Air-en át az új Pro-ig. (Meg a 30″-os Cinema Display-t! Bazz mekkora!!!)
Az a nagy helyzet, hogy élőben annyira nem jön be mint képen. A tudása jó lenne, de a hozzá párosuló ára egyszerűen nem éri meg nekem.
Úgy döntöttem, ha új notit kell vennem, az nem Apple termék lesz. Most legalábbis nem.
Továbbra is úgy látom, hogy kellene egy izmos média centeres Mac. Remélhetőleg az új MacMini jó lesz, ha lehet hinni a pletykáknak a 700 dolláros ára sem lesz vészes
Aztán onnantól kezdve just plug ‘n play
Egy apró dolgot kihagytam. Hogy miért is nem kell a műanyag Macbook.
– “rosszhírű” műanyag (igen vérszemet kaptam a unibody miatt)
– Intel VGA
– 270k ezért sok bár igaz, a 2,4-es CPU más gyártónál is sok $$$.
Amiért mégis jó lenne?
– 13″
– 2,4Ghz
jaja, hallani jó dolgokat az új miniről, erős vga, alu hát, cserélhető optika melynek a helyére mehet egy másik vinyó akár raid-elve…nyammm, kiváncsian várom!
Ne rohanj almat venni, a szervizhattere nem jobb itthon semmivel. Mivel nincs hivatalos Apple Magyarorszag, igy a szerviz minosege sokkal tobb kivanni valot hagy maga utan mint a hivatalos Apple szervizeke.
Nos Almás notebookot tuti nem fogok venni. Ami még a kalapban maradt az az új Mac Mini lehet, mint otthoni MacOSX-es multimédiás központ.
Notebookból pedig majd ha veszek, akkor is valami Dell lesz, mert jó a Linux kompatibilitásuk és 4-5 év garanciát is lehet hozzá kapni.