Ennél találóbb címet ki se találhattam volna, vagy legalábbis sokatmondóbbat. A gondolat, hogy írjak róla se most pattant ki a fejemből csak vártam az utolsó eseményre, amely végül tegnap következett be. Bár ezt az eseményt nem láttam előre
A címben említett három dolgot így jellemezném röviden. Az első döbbenetes, a második rémisztő, a harmadik pedig mondhatni kellemes.
A kamuvakok.
Tudom ilyen szó nincs, sem pedig fogalom mégis nem egyet láttam szétszórva a városban. Azokról a ránézésre jól szituált emberekről van szó akik “beöltöznek” vak embernek, kihasználják az emberek jóhiszeműségét, majd ki jól végezte dolgát tovább állnak. Például valamelyik nap a Thököly útnál ijedten néztem, ahogy egy fekete szemüveges, fehér botos ember lelép a villamosról és elindul a forgalmas úttest fele, ahol is szépen vállára kapta a botot, mint székely bácsi a kapát és átsietett az úttesten. Vagy például piros 7-es megállójában áll egy szintén fehér botos ember, aki jól láthatóan bámészkodik jobbra balra, majd hogy megérkezett a busz, szemére tolta a szemüveget és szépen botorkálva megindult a busz felé, ahol persze rögtön hellyel kínálták. Ez csak két eset volt amire visszaemlékszem, de mások is mondták már, hogy találkoztak ilyennel. Ott van a fejemben a marha nagy kérdőjel, hogy erre vajon miért van szükség, mert ránézésre mint ahogy említettem már ránézésre jól szituált emberekről van szó, nem koldulnak, nem szorulnak rá más segítségére, mégis így cselekednek. Nem csodálkoznék ezek után azon, ha az “egészséges” utasoknak ebből elegük lenne és minden “fehér botos” embertől megvonnák a segítő kezüket, beleértve sajnos azokat is, akiok ténylegesen rászorulnának arra a kézre.
A kapucnis rémisztgetők.
Na ez is egy furcsa emberfajta. Azért hívom rémisztgetőnek, mert szimplán azok. A tünetek. Férfiak, opcionálisan napszemüveget viselnek vagy valamilyen szemüveget, a lényeg, hogy ne lehessen a szemüket látni. Fejükön teljesen felhúzott kapucni, hogy oldalról se lehessen látni semmit az arcukból, továbbá a fejüket is teljesen leszegve hordják hogy teljes legyen a vágyott anonimitás. Miért rémisztő? Mert ilyenkor megfordul az ember fejében, hogy ez most valami sorozat gyilkos, bankrabló, szatír akármicsoda akit köröznek és nem akarja, hogy felismerjék, vagy ez egy újfajta trendi mivel nap mint nap látok ilyeneket az aluljárókban, BKV-n, egyéb helyszíneken. Furcsa mindenesetre.
A figyelmes lány esete.
A figyelmes lány nem más, mint aki átadta a helyét nekem a tömött villamoson. A helyzet kicsit ciki volt, de úgy voltam vele, hogy neki se legyen kellemetlen, hogy magyarázkodok, így inkább elfogadtam. Jólesett a figyelmessége. Barátnőm is ott volt, fülig ért a szája a mosolytól
Szépen megköszöntük, örültünk
To be continued.
Budapest, tömegközlekedés
Hozzászólások