Magamat tekintve a nemdohányzók táborát gyarapítom. Az oka nagyon egyszerű: büdös, koszos, egészségtelen és ráadásul nemcsak saját magunkra, hanem a környezetünkre is káros. Nah mindegy, ez most nem az ismeretterjesztő rész akar lenni, azt már Kacsa letudta a saját blogjában.
Ami engem leginkább bosszant, hogy mennyire értelmetlen és hasztalan a “nemdohányzók védelme” köszönhetően annak, hogy a dohányzó emberek 90% szarik arra, hogy vannak nemdohányzó emberek is. Mondjam a példákat?
- Várok a peronon a vonatra, ahol a embereink rágyújtanak, a szél pedig telibe a pofámba fújja a mocskos füstjüket. És még odébbállni se tudok, mert akkor másét “szívom”.
- Megyek az utcán akármilyen tempóban, előttem tuti ugyanolyan tempóban baktat egy ember – naná, nehogy megtudjam előzni – a lehetőleg büdösebb Fecskét/Munkást/Kossuthot pöfögteve és élvezve ahogy a szürke felhő eltűnik a feje mögött…. és az én arcomban köt ki.
- Középületekben dohányozni tilos? De a bejáratnál nem mi? A kitóduló embertömeg rögtön a bejáratban megáll és már gyújt is rá, arról nem beszélve, hogy helyből elállja a menekülési útvonalat, én meg megintcsak telitüdővel szívhatom a nikotinfüstöt.
- Vannak az abszolút nemtörődöm emberek, akik vonaton felszállnak a nemdohányzó kocsiba és laza eleganciával rágyújtanak, majd kötekednek ha rájuk szólnak. Illetve ezek egy “alfaja”, akik porszívóként gyorsan leszívják a cigit induláskor, benntartják, majd amikor már beszálltak a fülkébe, ott fújják ki. Én meg szívjam x kilóméteren át.
Igazából nem a dohányzással van a baj. Istenem hát dohányozzon, úgy pusztítja el magát ahogy akarja. De a nemtörődömségével az én egészségemet is akaratom ellenére károsítja! És én köszönöm nem kérek belőle!
Mindezek ellenére, bár számomra is furcsa, például szórakozóhelyen könyebben viselem a cigarettafüstöt. Bár ha lehet, azok közül is kerülöm a dohányzókat. Ki érti ezt?
akkor gondolkozzunk, tömegközlekedés
Mivel pár napja kijött a 2.3-as verzió, én meg amolyan “verzióbuzi” vagyok, szóval frissítettem is helyből rá. Vazz egy tényleg csak ennyi? Ha mindent ilyen egyszerűen lehetne frissíteni…
Azért ilyenkor látom, hogy nem árt ha egy program tényleg csak egy-két kattintást igényel és minden működik rendben – lásd Apple termékek (MacOS X, stb). Nem kell konfigfájlokkal tökölni, aminek azért valljuk be szintén van vonzereje, csak az időnk nem mindig engedi
By the way. Megváltoztattam a permalinkek struktúráját is, így azok is sokkal olvashatóbbak lettek.
gépház blog
Tegnap elkészültek a magyarnyelvű OpenOffice.org 2.3 telepítőkészletei. Így gondoltam megelőzöm XSak kollégát és gyorsan megfaragom az általa, az egyik előző kiadáshoz készített Gentoo ebuild-et, mert elsőnek lenni az kihívás
Kb. fél óra alatt sikerült is megcsinálni
Az ebuildet felraktam a Magentára is. Use it, love it!
A magyar OpenOffice.org elkészítését az FSF.hu Alapítvány koordinálja. Köszönjük munkájukat!
gentoo linux
Kicsit megviselt a tegnapi ebéd, amelynek köszönhetően ma itthon ülök, míg kinn szakad az eső és teát iszogatok, a kaját meg nem nagyon kívánom. Remélem délutánfele jobban leszek és tudok menni szívem csücskéhez
személyes
Márpedig ilyen szó nincs! Nyelvtanilag nonszensz. Mégis informatikusoktól, tanároktól kezdve, mezei felhasználókon át sokan használják ezt a szót.
A szó eredete valószínüleg az angol compress (tömörít) ellentettjéből alakult ki, a decompress szó tükörfordításával.
Elvileg ezt a szót a betömörít ellentéteként használtuk, tehát például egy olyan folyamatra, amikor egy betömörített fájlból visszaállítjuk az eredeti tartalmat. Namost a “tömörít” szó, szó szerint egy olyan folyamatot jelöl, amikor valamiből kisebbett, tömörebbet állítunk elő. Amikor a folyamatot megfordítjuk, tehát a betömörített tartalmat “kitömörítenénk” akkor valamilyen más szót kellene alkalmaznunk. Javasolni tudom esetleg helyette a kibont, kicsomagol szavakat, amelyek bár további kérdéseket vethetnek fel, mégis logikailag közelebb állnak a valós jelentéshez mint a “kitömöríteni”
Aki esetleg tud még ilyen logikailag zavaros szót, az nyugodtan írja meg ide
Javaslatok: hónalj – Mi az a “hón”? ha van alja akkor biztos létezik nem?
akkor gondolkozzunk
Hozzászólások