Itt a piros! Hol a piros?

szeptember 17th, 2009

Mostanában nem volt kedvem írni semmit, de most hosszú, hosszú kihagyás után a blog talán újraéled!

Múlt hétvégén volt fenn nálunk a nagyobbik testvérem Pesten. Aki ismer annak ez kicsit furcsa lehet, mivel nem volt közismert, hogy van testvérem, pontosabban kettő is! :) Igazából csak nemrégiben vettem fel a kapcsolatot velük, de ez egy másik történet. A történet most nem erről szól.

Mivel messzi vidékről utazott fel hozzánk, gondoltam elviszem A Nagyvárosba nézelődni, világot látni. Így kerültünk egy túristák által meglehetősen felkapott helyre, ahonnan többekközt szép kilátás is nyílik a városra.

Ahogy a mindenféle nyelven beszélő etnikumok közt sétáltunk, furcsa akcentus ütötte meg a fülemet és egy kisebbfajta tömörülést vettünk észre a hang irányában. Kíváncsi ember ilyenkor közelebb megy, mi sem tettünk másképpen. A hang forrássa ránézésre “helyi” volt és egy rögtönzött kis pódiumon “itt a piros, hol a pirost” játszott. Azon most ne akadjunk fel, hogy legjobb tudomásom szerint ez illegális tevékenység és mint olyan, szigorúan büntetendő! Nos hősünk külföldi szókincse volt ami megütötte a fülönket, ami két három szónál nem nagyon volt több és az is kimerült a “dissz izz dissz, dissz, disssz, disszizzz, nó fottóóó, pléjj” szavakban.

Mivel ilyet utoljára akkor láttam utcán élőben amikor még Kossuth volt a papír 100 forintoson, meglepődve láttuk, hogy szinte másodpercek alatt cserélnek gazdát az 50 eurósok (~14k HUF), tízezresek és a 200 dollárok (~37k HUF). Kicsit sántított, hogy emlékeim szerint a 100 dolláros címletet ritkán használják, de hát ne akadjunk fel ilyen apróságokon. A megdöbbenést a nagy pénzek és az időnként átlátszónak tűnő játékmenet okozta. Több alkalommal is úgy tűnt, hogy a játékvezető szándékosan láttatja, hogy hol a piros. Persze mint bámészkodó túristát engem is próbált beszervezni, de én nem hagytam magam! Idővel otthagytuk a tömörülést és más látványosságok után néztünk. Ezen elhatározásunknak köszönhetően láthattunk még saját levében fetrengő hajléktalant, 700 forintos üveges Borsodit és BKV-n tülekedő tömeget. Testvéremnek egy életre elment a kedve a fővárostól, amit persze megértek.

Pár nappal később eszembejutott az utcai szerencsejátékos miközben a látottakról meséltem valakinek és hirtelen ráeszméltem. Akik az 50 eurósokat és 100 dollárosokat dobták be, beavatott segítők voltak és színjáték volt az egész! A könnyen befolyásolható túrista ezt a tényt úgysem veszi észre, csak azt, hogy látszólag milyen könnyen lehet nagy pénzeket nyerni és szépen be is szívják amikor bepakolják a tízeseket, majd hírtelen profivá válik a játékvezető és máris bukták a pénzt! Amikor pedig az ott tébláboló áltúristák beszórják az 50 eurósókat meg a 100 dollárosokat, akkor azokat meg rögtön visszanyerik. Mivel bámulatosan gyors kézmozdulatokkal cserélnek gazdát a bankjegyek, a figyelmetlen embert könnyen átverik. Nem titok, élveztem a felismerést, és büszke voltam magamra, hogy nem dőltem be nekik. De a felismerés így is csak pár nap múlva jött! :D

Hihetetlen, hogy milyen csürhe emberek léteznek. Sőt, még hihetetlenebb, hogy az emberek nagy részéből még az egészséges szkepticizmus is hiányzik, és amíg ezzel nem rendelkeznek, mindig lesz valaki aki ezeket az embereket kihasználja! Hihetetlen!

Budapest, akkor gondolkozzunk

5Ft

május 13th, 2009

“Kicsinyes vagyok!”

Elöljáróban.

Mivel az ételfutár hamarabb érkezik mint ahogy én érnék be a munkahelyemre, ezért előző nap szoktam a portán hagyni pénzt, borítékban a titkárnőnél fedezetként, aki reggel rendezi a cehhet. Ez bevett szokás volt… eddig!

Szóval ott tartottam, hogy “kicsinyes vagyok”! Legalábbis a kedves titkárnő szerint, mivel szólni mertem, hogy az ételfutár öt forinttal kevesebbet adott vissza. Elsőnek a futárt mentegette, hogy ismeri és megbízható, biztos nem akar engem öt forinttal meglopni! Miután közöltem vele, hogy nem az öt forintról van szó, hanem elvi kérdés, hogy visszaadja-e azt ami nekem jár, vagy pedig önkéntesen zsebre teszti jattként,  “5 forintért úgyse fognak reklamálni” alapon. Ekkor volt kedves közölni velem, hogy “Milyen kicsinyes dolog már öt forinton izélni?!” Majd olyan öt perc múlva utánam topogott a konyhába és mosolyogva le**ta elém az öt forintot az asztalra. “Itt van az öt forintod!

Miután számon kértem a történteket, közölte, hogy nem kötelessége a kajámmal foglalkoznia, ha nem tetszik valami akkor elballaghatok. Hát ez kicsit kiverte a biztosítékot! Pedig engem nem könnyű felidegesíteni. Innentől kezdve nem akartam száj karatézni úgyhogy otthagytam a fenébe!

Konklúzió?

Ha kicsit “lopunk” az nem lopás? Ha észreveszem és jelzem, akkor még én érezzem kellemetlenül magam?! Elfogadom, ha a futár azt az üzenete hagyja, hogy nem volt nála apró és másnap hozza az elmaradást. De nem fogja, nem is tette! Innentől kezdve részemről ez lopás. Az meg, hogy a titkárnő vigyorogva lenéz engem és kicsinyesnek titulál mert számon kértem az 5Ft sorsát, nem rólam mond véleményt!

Ezt követően két lehetőségem adódik:

  1. Hajszálra pontos összeget hagyok a portán, bár ez nem mindig sikerül.
  2. Amely napokon fizetnem kell, bemegyek jóval korábban és bevárom a futárt személyesen. Természetesen amennyivel korábban jöttem, annyival korábban is megyek haza! Kíváncsi vagyok a munkáltatóm mit szól hozzá?

Nem vagyok hajlandó tovább bonyolítani a dolgot. A titkárnő meg le van ejtve!

akkor gondolkozzunk

“Hihetetlenül nevetséges” – így idézőjelben

április 28th, 2009

Hihetetlen, hogy a magyar embereknek milyen mentalitásuk van?! A minap olvastam egy BKV-s sztorit, amiről eszembe jutott, hogy ilyet láttam már én is és nem is egyszer.

Tovább is van…

Budapest, akkor gondolkozzunk, tömegközlekedés

Obi van :)

április 20th, 2009

Kicsit elegem lett a Sigma 70-300-ból pláne mivel a megvételénél nem figyeltem eléggé és nem az APO változatot sikerült beszereznem hanem a DG-t. Mivel 100 képből csak 10 lett “éles” és az is csak a manuál fókusznak köszönhető, úgy döntöttem megválok tőle, így eladtam.

Tovább is van…

Fényképezés

“Fotózz”

április 20th, 2009

Kicsit kétértelműnek szántam a bejegyzés címét, révén nem első alkalommal okozott “csalódást” a fotozz.hu moderátor gárdája. Hiába lehet a hiba bennem van.

Tovább is van…

Fényképezés, akkor gondolkozzunk